Hírek
2025. dec. 1.
admin
Bútorszállítóból rádióstúdió – 100 éves a magyar rádiózás
Beszélgetés a magyar rádiós műsorszórás 100. évfordulójának kapcsán Sávoly Tamással, a Postamúzeum múzeológusával, dr. Horváth Lászlóval, a technikum egykori diákjával, majd igazgatójával, és Fazekas Ákossal, a technikum egykori diákjával, jelenlegi oktatójával.

„… a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító, És ott volt huszonháromban az első stúdió.” Ugye mindenki ismeri a Locomotiv GT Szól a rádió című dalát? Adott tehát adott a kérdés, hogy miért nem 2023-ban volt a századik születésnap. Nos, erre is választ kapunk, de ezen kívül igen sok minden kiderül a Gyáli úton, ahol a Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum udvarán ma is fellelhető legendás bútorszállító kocsi mellett beszélgettünk erről a szívünkhöz igen közel álló évfordulóról."
Meghallgatható tartalom: A hely - médiaklikk
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szülői értekezlet 2026. szeptember 8-án
2026. szeptember 8-án (kedden) 17 órától szülői értekezletet tartunk.
2026. szept. 3.
admin

Tanévkezdés
Az első tanítási napon, szeptember elsején (kedden) 7:45-kor kell megjelenni az iskolában minden tanulónak (13. évfolyam is).
2026. aug. 23.
admin

Pályázat iskolai büfé üzemeltetésére
A Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum pályázatot hirdet a 1097 Budapest, Gyáli út 22. alatti büféjének bérbeadására és üzemeltetésére.
2026. júl. 29.
admin